Hirdetés

Jövő hét elején indul az első alkalommal szervezett Herkules program

Jövő hét elején indul az első alkalommal szervezett Herkules program, amelynek célja a gyermekek sportolásra való ösztönzése, és amely különböző sportágakban kínál ingyenes bevezető alkalmakat a 6 és 14 év közötti tanulók számára az ország minden részében. A program a Sportminisztérium kezdeményezése és 32 megye és Bukarest helyi sportigazgatóságain keresztül valósul meg július 25-e és augusztus 19-e között, azonban a jövőben szeretnék állandósítani a programot az iskolai szünidőkben. A program keretén belül a diákoknak egy felejthetetlen hétben lehet részük, ahol olyan sportágakba nyerhetnek betekintést, mint a rögbi, vívás, atlétika, úszás, kosárlabda, művészi és ritmikus gimnasztika, íjászat, karate, tollaslabda, asztalitenisz, kézilabda, harcművészetek, tájékozódási futás, kerékpározás, triatlon, sporttánc, kajak-kenu, röplabda, tenisz, jégkorong, judo, görkorcsolya, birkózás, futball és minifoci, baseball, ITF taekwon-do és sakk. A bevezető tanfolyamokat több mint 160 tapasztalattal rendelkező helyi edző fogja tartani négy, egyhetes sorozatban, így a gyerekeknek lehetőségük lesz arra, hogy többféle sportot is kipróbáljanak. Minden hasznos információ – sportágak, helyszínek, edzők, regisztráció – a proiectulhercules.ro weboldalon érhető el. A Herkules projekt Hargita megyét is érinti.

Hirdetés