Hirdetés

Az utóbbi időben elszaporodtak az önkényesen kijelölt, nem egyezményes jelekkel ellátott turistaösvények Háromszéken

Az utóbbi időben elszaporodtak az önkényesen kijelölt, nem egyezményes jelekkel ellátott turistaösvények Háromszéken, melyek akár veszélyesek is lehetnek az arra kiránduló túrázókra nézve, illetve mentés esetén a hatóságok dolgát is megnehezítik – hívta fel a figyelmet a Kovászna Megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központ vezetője. Ugyanakkor arra kérte a civil szervezeteket és a magánszemélyeket, akik ilyesmit terveznek, hogy mielőtt nekilátnak jeleket festeni a fákra, túraútvonalakat kijelölni, kérjék az ő segítségüket, egyrészt biztonsági megfontolásokból, másrészt, hogy a hatóságoknak is tudomásuk legyen az ösvényekről. A szolgálatvezető szerint általános jelenségről van szó, a megye majd minden szegletében tapasztalták, hogy egyesek túrázóknak szánt jelzéseket festettek önkényesen fákra, gyakran olyanokat, melyekről nem tudni pontosan, mit is jelentenek, illetve teljes turistaösvényeket is kijelöltek ezzel a módszerrel. Olyat is tapasztaltak, hogy a hegyimentők által felfestett jelzéseket tönkretéve, másokkal helyettesítették azokat. A vonatkozó jogszabályok pontosan rendelkeznek a turistajelzésekről, illetve hogy azok milyen körülmények között festhetők fel vagy helyezhetők el.

Hirdetés