Hirdetés

Bővítik a tűzoltóságok számát

Száz új tűzoltóegységet tervez létesíteni a belügyminisztérium és a katasztrófavédelmi felügyelőség – jelentette be szerdán Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője. A DSU igazgatója elmondta, hogy főleg vidéki településeken szándékoznak tűzoltóegységeket létrehozni, ennek költségeit európai uniós alapokból szeretnék fedezni. A fejlesztés azért sürgető, mert az elavult autópark és a nem megfelelő számú tűzoltóegység miatt túl nagy a reakcióidő. Arról is beszámolt, hogy a belügyminisztérium már megkezdte 476 új tűzoltókocsi beszerzését. Ebből kétszáz kocsi kapacitása 10 ezer liter, 276 kocsié pedig 4000 liter víz. Az első tízezer literes tűzoltókocsik már meg is érkeztek Romániába, a négyezer literesek év végére várhatók – tette hozzá.

Hirdetés