Hirdetés

Nem szabad elengedni a járványkezelést

Nem szabad elengedni a járványkezelést, akkor sem, ha jelenleg alacsonyak az esetszámok. Az iskolakezdéssel ismét terjedni kezdhet a koronavírus, viszont elővigyázatossággal meg lehet előzni a bajt – mondta Dr. Fejér Szilárd kutató, aki tanácsokat is ad a szülőknek diákoknak. A kutató megkeresésünkre elmondta, jogszabályváltoztatások miatt az általa vezetett laborban az utóbbi időben csak azt a néhány esetet látták, akik bementek tesztelni,  ez alapján viszont még vannak gócok jócskán a megyében, és az iskolakezdéssel valamilyen esetszámnövekedés még várható.

A szakember kiemelte, sajnálatos, de  lassan mindenki elengedte a járványkezelést, pedig még mindig a pandémiás szakaszban vagyunk, és még mindig vannak olyan ésszerű dolgok, amelyeket megtehetünk a saját és mások egészsége érdekében. Hozzátette: amit tehetünk, az, hogy felvesszük az emlékeztető oltást, és tesztelünk, ha tünetek jelentkeznek. Mindenképpen ezt javasolja, hogy lázas, fejfájós, megfázásos tünetekkel ne menjenek iskolába a gyerekek, hanem teszteljenek, akár otthon, akár a háziorvoson keresztül, és a család idősebb vagy krónikus beteg tagjait mindenki a saját belátása szerint próbálja megvédeni egy újabb koronavírus-fertőzéstől. 

A járványnak még nincs vége, de most már mindenkinek a saját felelőssége, hogy megvédje magát és a számára fontos embereket – tette hozzá. 

Hirdetés