Hirdetés

Csütörtök délután kezdődik a XVIII. Gyergyói Ifinapok

Tizennyolcadik kiadásához érkezett a Gyergyói Ifinapok. Szeptember 8–11. között 180 fiatal részvételével, 50 önkéntes segítségével tartják meg a fiatalok legnagyobb gyergyószentmiklósi rendezvényét. A jelentkezési határidő lejártáig kilenc csapat regisztrált, vannak közöttük 14–15 évesek éppúgy, mint egyetemisták, akik továbbra is szívesen bekapcsolódnak ebbe a közkedvelt programsorozatba. A 18. Gyergyói Ifinapok ma 15 órakor kezdődik. A Szent István téren van a gyülekező, majd innen vonulnak fel a fiatalok a Szabadság téren át a szeretetkonyháig, ahol átadják az összegyűjtött adományokat. Ebbe a programpontba is bárki bekapcsolódhat, és a fiatalokkal együtt tartós élelmiszert vihet a szeretetkonyhára. A legtöbb esemény idén a főtéren lesz, itt állítják fel a nagyszínpadot. Szombaton 21 órától fellép a DreamFlow, majd 22 órától a 4S Street. A rendezvények nyitottak, minden érdeklődőt szívesen várnak. Az Ifinapok teljes, részletes programja megtalálható az In Time applikációban. A rendezvénysorozat vasárnap este ér véget, 20 órától kezdődik a No Sugar koncert, amit egy záróbuli követ majd.

Hirdetés