Hirdetés

A tervek szerint haladnak az egykori kisstadion átépítési és korszerűsítési munkálatai

A tervek szerint haladnak az egykori kisstadion átépítési és korszerűsítési munkálatai. A Szemerja negyedi épületegyüttesnek, amelyben a városi sportiskola székhelye is lesz, a jövő év folyamán kellene elkészülnie. A helyszínen két beruházás van folyamatban. A Vasile Goldiș utca felőli rész Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalához tartozik, az Országos Költségvetési Alap támogatásából és a helyi költségvetésből valósul meg. Az Ifjúsági sétány felőli rész pedig a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklubhoz, az ott zajló munkálatokat az Oktatási Minisztérium finanszírozza. A több mint tíz évvel korábban elkezdett építkezés többször is elakadt, a munka legutóbb 2019-ben állt le, miután a kivitelező nem tudta vállalni annak folytatását a jelentősen megnövekedett építőipari minimálbér és anyagárak miatt. Az önkormányzat, miután felbontotta a szerződést a korábbi kivitelezővel, újabb közbeszerzést hirdetett ki. Az új építőcéggel a tavalyi év végén állapodtak meg. A tervek szerint az ingatlan együttesben irodaház, sportszálló, mászófal, edző- és sporttermek is helyet kapnak majd, ezek elsősorban a sportiskola igényeit fogják kielégíteni, de a lakosság számára is elérhetővé válnak.

Hirdetés