Hirdetés

Elkészültek a műszaki terveket a Székelyudvarhely és Gyepes közötti szakaszának felújítása érdekében

A székelyudvarhelyi, a felsőboldogfalvi és a homoródszentmártoni polgármesteri hivatal is elkészíttette a műszaki terveket a 27-es jelzésű községi út Székelyudvarhely és Gyepes közötti szakaszának felújítása érdekében, ám a megvalósításhoz anyagi forrásra van szükség. Utóbbi érdekében közösen pályáznának. Sándor Alpár, a polgármesteri hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője kifejtette, 3,3 kilométeres útszakaszról van szó, ahol a modernizálás részeként alapozási munkálatokat végeznének, ugyanakkor több réteg aszfaltot terítenének le. A város belterületén, a Szentimre utca végétől a kerekerdői katonai egységig hat méter széles, kétsávos utat terveztek fedett betonsáncokkal és járdával, az alakulat előtti részen pedig leaszfaltoznák a parkolókat. A város külterületén egysávos, négy méter széles utat alakítanának ki: földsáncokkal, járda nélkül. A projekt összértéke közel négymillió lej. Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere rámutatott, ők már három évvel ezelőtt elkészítették az említett dokumentumokat a hozzájuk tartozó 5,7 kilométeres útszakasz korszerűsítése érdekében. Közölte, már pályáztak is az Anghel Saligny-programban a projekt finanszírozása érdekében, ám nem jártak sikerrel. Zsombori Levente, Felsőboldogfalva polgármestere elmondta, esetükben is elkészültek a pályázáshoz szükséges dokumentációk, várják, hogy legyen lehetőség ezek hasznosítására. Korábban ők is pályáztak a korszerűsítés érdekében az Anghel Saligny-programban, ám nem jártak sikerrel.

Hirdetés