Hirdetés

Új munkacsoportot hoztak létre Gyergyószentmiklóson

Új munkacsoportot hozott létre a gyergyószentmiklósi Hő- Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK), így maguk tudják elvégezni a hálózatra való bekötéseket. Eddig, akik csatlakoztatni akarták a háztartásukat a rendszerre, külsős cégeket kellett ehhez keressenek. 

Amint György János, a közmű szóvivője elmondta, sok megkeresés érkezett a vállalathoz ilyen téren, hiszen az embereknek eddig problémát jelentett, hogy más kivitelezőket találjanak ezekre a munkálatokra. 

Amint a szóvivő részletezte, egy ilyen bekötésre közel 863 lejt számolnak fel, ami tartalmazza a munkagép bérét, három munkás három órai munkáját és 150 lej értékben a szükséges anyagokat is. Úgy számolnak, hogy ez az esetek nagy részében fedezi majd a munkálat költségeit, azonban előfordulhat, hogy az adott munkálathoz ez nem lesz elég, és ezekben az esetekben ennek megfelelően valamivel többet kell majd fizetnie a fogyasztónak.

Hirdetés