Hirdetés

Mélygarázs és parkolóház is lehet Csíkszeredában

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta azt a célszerűségi tanulmányt, amelynek alapján nyílt versenytárgyalást írnak ki a Mihail Sadoveanu utcai, a Sapientia Egyetem mögött elhelyezkedő parkoló területének hosszú távú haszonbérbe adására. 

Itt korábban parkolóház építésére is volt vállalkozói érdeklődés, de mivel műemlékvédelmi övezetben található, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság keretében működő területi műemlékvédelmi bizottság ezt az elképzelést nem támogatta, csak mélygarázs építését tartották elfogadhatónak, amely iránt ugyancsak van érdeklődő. 

A kijelölt területet 49 évre szeretnék haszonbérbe adni. 

Amennyiben létrejön a haszonbérleti szerződés, a beruházó kötelezi magát egy legalább 180 autót befogadó mélygarázs építésére és működtetésére, ehhez 12 hónapon belül ki kell váltania az építkezési engedélyt – derül ki a dokumentumokból. 

A másik helyszínnek, ahol parkolóház épülhet, a Temesvári sugárút menti beépítetlen terület egy része volt kijelölve korábban. Mivel az épület nem alkalmas a cselgáncsközponthoz szükséges követelmények biztosítására, erről az elképzelésről lemondanak. Így a parkolóházat a kazánház helyére építheti az a beruházó, amely szerződést ír alá a terület hosszú távú bérlésére, a meglévő építmény lebontása pedig szintén az ő feladata lesz – mondta el Bors Béla alpolgármester.

Hirdetés