Hirdetés

Nagytakarítás lesz Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között

FOTÓ: SUCIU CRISTIAN

A Benedek húsüzem nagyszabású takarítási akciót szervez a Gyergyószentmiklósról Gyilkostó irányába vezető út mentén. A július elsején, szombaton esedékes megmozduláson mintegy 200 önkéntesre számítanak. 

Szombaton reggel 9 órára a Hétvirág Panzió parkolójába várják a hozzájuk csatlakozó önkénteseket, akiknek biztosítják a szemeteszsákokat, ivóvizet, kávét és a munka után jól megérdemelt ételt és italt is. 

Az önkéntesek toborzásába bekapcsolódó Csibi Márti elmondta, hogy az útnak egy másfél kilométeres szakaszán van inkább tennivaló, de a 14-15 nagyobb szeméthalom ad majd több munkát a résztvevőknek. Az akciót segíti a város önkormányzata és az Arbor Vállalkozók Szövetsége is, és a szervezők úgy számítják, hogy 200 önkéntes veszi ki a részét a munkából. A felhívás szerint az előzetes bejelentkezés jelentősen megkönnyítheti a szervezést. A részvételi szándékot Csibi Mártinál lehet jelezni a 0784-258 445-ös telefonszámon.

Hirdetés