Hirdetés

Románia gázimportja zavartalan, hazai termelésből is fedezni tudják az ország gázszükségletét

Románia gázimportja továbbra is zavartalan, ugyanakkor ebben az időszakban hazai termelésből is fedezni tudják az ország gázszükségletét – jelentette ki szerdán az AGERPRES hírügynökségnek a román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz állami vállalat vezérigazgatója. A Transgaz igazgatója hangsúlyozta, ebben az időszakban Románia a hazai termelésből fedezni tudja az ország gázszükségletét, a fogyasztás ugyanis nem haladja meg a napi 20-21 millió köbmétert, miközben napi 23 millió köbméter kitermelésére is van lehetőség. Elmondta azt is, hogy jelenleg 640 millió köbméter gáz van a hazai gáztározókban, 230 millió köbméterrel több, mint tavaly ilyenkor. Az orosz Gazprom vállalat szerdán bejelentette, hogy teljesen leállította a Lengyelországba és Bulgáriába irányuló gázszállításokat, mivel a két ország nem hajlandó rubelben fizetni a vételárat. Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusban közölte, hogy Oroszország ezután nem fogja dollárban vagy euróban elfogadni a földgázszállítások ellenértékét, hanem áttérnek a rubelelszámolásra.

Hirdetés