Hirdetés

Egyelőre kevés a dinnye

A sepsiszentgyörgyi központi piacon egyelőre két termelő árulja a hazai dinnyét, amelyből piros és sárga is kapható. A kezdeti árhoz képest felére csökkent a gyümölcs ára, míg egy-két hete tíz lej volt kilója, most már 4 lejért kínálják az árusok. A Tega Rt. által működtetett piacra még várnak termelőket, akik később érkeznek meg, de a gyümölcs ára nem valószínű, hogy tovább csökken. Az árusok szerint egyelőre gyengébben fogy, mint a korábbi években, éppen ezért nemcsak fele, hanem szeletet is kínálnak.

A dinnyehozam jónak ígérkezik, bár a szezon július vége, augusztus eleje lesz, a termelők szerint bőséges lesz a termés. A piacon kínált görögdinnyék nagyok és érettek, ezért is kínálnak kisebb szeleteket, hiszen egy 10-15 kilós dinnye elég sokba kerül. Az árusok egyébként jó tanácsokkal is ellátják a vásárlókat, sőt a lékeslés is működik még, de nem nagyon akad, aki ne venné meg a már megvágott dinnyét – mondták. Az egyik árus kifejtette: az a jó dinnye, amelyiknek sértetlen a héja, illetve, ha világos folt van rajta az is jót jelent, azt, hogy sokáig volt a napon, tehát nem éretlenül szedték le. A gyümölcsön maradt kiszáradt szár is annak a jele, hogy beérett, de a kopogtatás is egyik olyan trükk, amellyel megállapítható, hogy érett-e a dinnye. Amennyiben a kopogtatás során kongó hangot hallunk, nyugodtan megvásárolhatjuk a gyümölcsöt, mert biztosan érett – mondta az árus. 

A görögdinnye mellett sárgadinnye is van, ennek kilója 6 lej, ebből is adnak felet. A sárgadinnye érettségéről és ízéről az édeskés illata árulkodik, a gyümölcsöt a száránál kell megszagolni, minél mézesebb az illata, annál finomabb és érettebb. 

Hirdetés