Hirdetés

Nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen

Július 2-4. között tartják Oltszemen a nemzetközi fogathajtó versenyt.   A harmadik nemzetközi fogathajtó verseny pénteken a Rétyi Fúvószenekar fellépésével veszi kezdetét, majd az az esemény díjhajtással folytatódik.

Szombaton, 11 órától maratonhajtással indul a program, majd 14 órától látványos lovastorna bemutatót láthat a közönség, 16 órától pedig fellép a Titán zenekar. Vasárnap, 12 órakor akadályhajtáson mérik össze tudásukat a fogatok, majd 14 órától a díjátadás veszi kezdetét.   

A rendezvény alatt állandó programként a kicsiket gyerekudvar, a felnőtteket pedig kézműves vásár, illetve lacikonyha várja. Az esemény az érvényben lévő járványügyi korlátozásoknak megfelelően látogatható.  

 

Hirdetés