Hirdetés

Megoldást vár a hatóságoktól a csíksomlyói zarándokok fogadására Korodi Attila csíkszeredai polgármester

Megoldást vár az illetékes hatóságoktól Korodi Attila csíkszeredai polgármester, hogy máshonnan is részt vehessenek zarándokok a csíksomlyói búcsún.
Az előljáró emlékeztetett, hogy a jelenleg hatályos rendelkezések szerint az egyházi eseményen csupán a helybéliek vehetnek részt. Az Agerpres szerint a polgármester arra is rámutatott, hogy szigorú szabályok betartásával ez megoldható lenne, ugyanis idén nem több százezer személyről lenne szó, hiszen magyarországi zarándokok nem jönnének Csíksomlyóra, csupán a hazai híveket fogadnák.
Tar Gyöngyi, a megyei egészségügyi hatóság (DSP) vezetője úgy nyilatkozott, hogy a hatóságok oltási igazoláshoz köthetnék a részvételt, ahogy azt más események esetében is tervezik.
A csíksomlyói pünkösdi búcsút tavaly a világjárvány kitörése miatt online tartották meg, ennek ellenére sok helyi megjelent a csíksomlyói kegytemplom udvarán és egyesek elzarándokolt a Nyeregbe is. Az ünnepi szentmisét a kegytemplomból közvetítették a híveknek.
A több mint 450 éves múltra visszatekintő búcsút hagyományosan pünkösd szombatján tartják, idén ez május 22-ére esik. Az egyházi eseményre rendszerint egész Székelyföldről, de Erdély más részeiből is érkeznek zarándokok.

Hirdetés