Hirdetés

Óvatosan a túrázással!

Közlekedjünk körültekintően a közeli erdőkben – figyelmeztet a polgármesteri hivatal.  A sepsiszentgyörgyiek oázisai a sugásfürdői és a benedekmezei erdők, legyen szó túrázásról, szaladásról vagy kerékpározásról. A vadlegelőkön keresztül vezető turista útvonalak azonban veszélyesek lehetnek az arra járó vadak miatt. 

Az, hogy mindeddig nem történt baleset, annak is tulajdonítható, hogy erdőkitermelés zajlott, ahol folyamatosan dolgoztak a munkagépek, a vadak így csak éjszaka jártak az etetőkhöz. A Szemerja-Görgő Közbirtokosság egy támogatási program keretében vállalta, hogy öt éven keresztül nem végez erdészeti munkálatokat Bendekmezőn egy négyzetkilométeres körzetben, ebből a periódusból még négy év van hátra, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb az esély nappal is vaddal találkozni az etetőknél. Az állatok elszállítása nem jelent hosszú távú megoldást, hisz felbukkan helyette más egyed. A törvénykezés megváltoztatása bonyodalmas procedúra és az etetők elköltöztetésével nem oldódik meg a probléma, a vadat ugyanis hosszú évekbe telik, amíg az új etetőhelyhez szoktatják.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata kéri a lakókat, hogy körültekintően túrázzanak a város környező erdeiben és éjszaka egyáltalán ne menjenek a vadlegelők és vadetetők környékére.

Hirdetés