Hirdetés

Új útvonalakkal bővül a Lábbusz menetrendje

Hétfőtől, június 14-től új útvonalakkal bővül az egy hónapja indított, nagy népszerűségnek örvendő Lábbusz program menetrendje.

Még két hétig, a vakáció kezdetéig, az Állomás negyedből és az Olt negyedből is csatlakozhatnak az új járatokhoz a kisiskolások, illetve a Nicolae Colan Általános Iskolához és a Waldorf-osztályokba is lehet majd reggelente sétálni.

A program keretében arra biztatják a sepsiszentgyörgyi családokat, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába, hiszen ez az egyik legbiztonságosabb, legegészségesebb és legviccesebb módja a reggelek indításának.

A programban résztvevő gyermekek előre meghatározott időben és gyűjtőpontokban találkoznak, ahonnan felnőttek kíséretében jutnak el gyalog az iskolába. A gyerekek minden héten más felnőtt „buszsofőr” kíséretében jutnak el az iskolákba. A „busz” reggelente pontos időpontban indul a sárga színnel kijelölt gyűjtőpontoktól.

Azok a felnőttek, akik szívesen elkísérnék reggelente a Lábbusz programban résztvevő gyerekeket a szervezőknél jelentkezhetnek a 0744830819-es telefonszámon,vagy a kincso.szekely@sepsi.ro e-mail címen. Szeptemberben, az iskolakezdéssel újra indul a program.

Hirdetés