Hirdetés

Sikersztori lett a sepsiszentgyörgyi roncsautó program

Az előzetes elvárásoknak megfelelően alakult a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett Értéket adunk a roncsautódnak elnevezésű program. Eddig 328 autótulajdonos nyújtott be kérvényt, hogy az önkormányzat 3000 lejért vegye át a tízévesnél régebbi gépkocsiját. Ebből 297-et kedvezően bíráltak el, 123-at pedig már ki is fizettek. Az április elején indított roncsprogramra 1 millió lej volt elkülönítve a költségvetésben, ez 333 autó ellenértékét jelenti.

Az utóbbi időben évente 800-zal nőtt a városban bejegyzett autók száma, összesen több mint 22 ezer szerepel a nyilvántartásban, és ezeknek több mint fele tízévesnél idősebb autó. A procedúra szerint a roncsautókat minden lényeges elemükkel együtt kell leadni egy használt autók átvételére és megsemmisítésére jogosult egységnek, majd az általuk kiállított igazolás alapján a polgármesteri hivatal átutalja a pénzt a tulajdonos számlájára. Antal Árpád polgármester megerősítette, hogy ha szükség lesz rá, már idén is kiegészítik az erre szánt pénzkeretet, ám a programot a következő években is folytatják.

A polgármester szerint a roncsprogram által egyrészt szeretnék megfékezni a sepsiszentgyörgyi autópark növekedési ütemét, másrészt már idén több mint 300 parkolóhely szabadulhat fel Sepsiszentgyörgyön. Az országban elsőként elindított sepsiszentgyörgyi roncsprogram iránt már több hazai önkormányzat is érdeklődik

Hirdetés