Hirdetés

Újabb álhír kering a tartalékosok mozgósításáról, figyelmeztet a védelmi minisztérium

Újabb álhír kering az online médiában arról, hogy Romániában mozgosítanák a tartalékos katonákat – hívta fel a figyelmet a védelmi minisztérium. A szaktárca szerint csupán egy évente esedékes rutineljárásról van szó. A védelmi minisztérium rámutat, hogy az álhírt terjesztő portálok a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak a Háziorvosok Szövetségéhez intézett felhívására hivatkoznak, melyben az állami hatóság a 18 és 35 év közötti férfiaknak a katonai szolgálattal nem összeegyeztethető betegségeiről érdeklődik. Ennek alapján egyes hírportálok azt sugallják, hogy a védelmi tárca az ukrajnai háború kapcsán készül mozgósítani a tartalékos katonákat, mutat rá Facebookon közzétett bejegyzésében a minisztérium. Hangsúlyozza, hogy ezeknek a spekulációknak semmi köze a valósághoz, csupán rutinösszeírásról, az adatbázis frissítéséről van szó, amit november elsejéig minden évben megtesznek.

Hirdetés