Hirdetés

Lehetetlent tervez az egészségügyi miniszter

Az oltatlan egészségügyi dolgozóknak vélhetően időszakosan teszteltetniük kell majd magukat koronavírusra, saját költségen – jelentette ki az egészségügyi miniszter. András Nagy Róbert kórházmenedzser reagált a kijelentésre, kifejtve, hogy ez szinte teljességgel lehetetlen, de jogász szempontból törvénytelen is lehet.

Mint mondta, ez a terv nagyon eltúlzott, hiszen egy ezres létszámú kórházból, mint amilyen a sepsiszentgyörgyi is, ha száz alkalmazott azt mondja, hogy nem fizeti ki a tesztet, inkább nem megy dolgozni, akkor bezárhat a kórház. Teljesen más, ha az intézmény szervezi a tesztelést, de saját zsebből kifizetni lehetetlen lesz – mondta az igazgató. 

Hirdetés