Hirdetés

Nappali tábor: öröm a gyermekeknek, segítség a szülőknek

A tavalyi kihagyás után, idén több civil szervezet, játszóház is szervez nappali tábort a kisdiákok számára. A legtöbb helyen ebédet is adnak a résztvevőknek, a programok reggeltől délutánig tartanak.  A Vöröskereszt sepsiszentgyörgyi kirendeltsége egy hetes turnusokban szervezi nyári nappali táborát az intézmény udvarán, 6-12 éves gyerekeknek, naponta 8-16 óra között. Mint írták, szórakoztató programokkal várják a gyermekeket, ahol új élményekkel, ismeretekkel gazdagodhatnak játékosan. Tágas udvarukon sok játékkal, jókedvű csapatjátékkal készülnek, de nem marad el a személyiségfejlesztés és a kreativitás sem. A résztvevők tízórait és meleg ebédet is kapnak. Jelentkezni a szervezet oldalán lehet. 

A Caritas is megrendezi idén a hagyományos önkéntes táborát, ahol a szórakozást jótékony munkával kötik össze. Idén Zetelakát választották helyszínül, ahol a helyiekkel közösen székelykapu felújítás, játszótérelemek csiszolása-festése, épületbontás, tereprendezés, segédeszközök készítése szerepel a program munkás részében, de az önkéntesek gyerekprogramokat is szerveznek a helyi gyermekeknek. Jelentkezni 16 éves kortól lehet, de felső korhatár nincs. A táborra július 18-24. között kerül sor, szállást biztosítanak, de a helyszínen sátorozni is lehet. 

A Rosie’s creative home játszóházban kicsiket és nagyobb gyermekeket is várnak a nyáron, lesz Fitt Tábor, Kis szakácsok tábora, úszótábor és Modern tánc tábor is. Egyszerre maximum hat gyereket fogadnak, a program elérhető a játszóház közösségi oldalán. 

Hirdetés