Hirdetés

Elindultak az Otthonról Haza program kerékpárosai

Elstartoltak az  Otthonról haza program kerékpárosai Sepsiszentgyörgy központjából. A kerékpárosok több erdélyi várost érintve augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén érkeznek meg Budapestre. A rajt csütörtök reggel volt a Főtéren, a Budapestig kerékpározókhoz csatlakoztak mások is, akik a város széléig kísérték a csapatot.

Ugyanakkor, a főtéri kőszínpadnál különböző egészségmegőrző programok zajlottak a délelőtt folyamán: a Change Center trénerei bemelegítőt tartottak, a Vocalcycle kerékpáros bemutatót szervezett, de az István a király, székelyföldi nagyprodució zeneszámai is felcsendültek az indulás előtt. A Change Center sátorban életmódtanácsot kaphattak az érdeklődők, a Salvatore Egyesület pedig az elsősegélynyújtást biztosította, de szerencsére erre nem volt szükség. 

Az Otthonról haza anyaországi program keretében a Kárpát-medence minden szegletéből több napos vándortúrákat indítanak Budapestre, a kerékpáros csapatok augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István király emlékének nemzeti ünnepén érkeznek meg a fővárosba.

Hirdetés