Hirdetés

A 2021- 2022-es tanév megnyitójára még nem fejeződnek be a Székely Mikó Kollégium felújítási munkálatai

A 2021- 22-es tanév megnyitójára még nem fejeződnek be a Székely Mikó Kollégium felújítási munkálatai. Várhatóan az új tanév folyamán már birtokba vehetik a diákok az új, modern tantermek egy részét. A munkálatok miatt az elkövetkező hónapokban a tanintézet épületében és az udvaron is kicsit meg kell húzniuk magukat az osztályoknak, illetve többre költözés is vár. Sztakics Éva iskolaigazgató elmondta a kilenc-tizedikesek fent az elemi iskola (volt Kós Károly-líceum) épületében kezdik a tanévet. A gimnáziumi tagozat és a többi középiskolás a főépület fennmaradó, gróf Mikó Imre utcai részben, valamint a Jókai nyomda és a volt nemzeti bank épületében. A jelenlegi tervek szerint decemberre-januárra kész lesz az Erzsébet park felőli szárny, és akkor be tudnak költözni azokba a termekbe. Így ki tudják üríteni a Mikó Imre utcai épületrészt, hogy ott folytassák a felújítást. Ez kicsit nehezebb lesz, mert ott vannak a laboratóriumok, a tanári, a titkárság. A 22 millió lej értékű teljes felújításhoz a Helyi Fejlesztés Alap 8 millió lejjel járul hozzá. A többit az önkormányzat állja, a kivitelezés határideje 2023. A tanévnyitót szeptember 13-án hagyomány szerint az iskolaudvaron tartják meg.

Hirdetés