Hirdetés

Orvosi eszközökre pályáznak

Folyamatban van azon orvosi eszközök beszerzése, amelyekre a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház még tavaly nyáron pályázott. A 13 millió lejes pályázat célja, a kórházak felkészítése a járványhelyzetre, így védőfelszereléseket, egészségügyi berendezéseket, intenzív terápiás ágyakat, lélegeztetőgépeket vásárolhatnak, főként az intenzív osztály részére – mondta András Nagy Róbert igazgató.

A pályázat keretében mintegy 90 szerződést kötöttek, de sikerült megtakarítani több, mint 6 és fél millió lejt a tavalyi költségekből. Ezt úgy érték el, hogy az akkori költségvetés megalapozásához használt árak megváltoztak. Az igazgató példaként a sebészi maszkok árát említette, amelyek darabja tavaly 5-10 lej volt, jelenleg pedig 5-7 bani között van. Ebből a megtakarításból szeretnének átcsoportosítani összegeket ahhoz, hogy más hasonló rendeltetéssel bíró orvosi eszközöket vásároljanak a kórháznak – emelte ki az igazgató. 

Hirdetés