Hirdetés

Négy éve segítenek

Négy éve alakult a sepsiszentgyörgyi LAB Életmentő Kupakok Egyesület, amely számos jótékonysági akciót szervezett. Ugyanakkor, ők voltak az elsők és mindeddig az egyetlenek a megyében, akik műanyag kupakokat gyűjtve segítettek több családon, beteg gyereken.  Ami a megvalósításokat illeti, négy év alatt mintegy 57 tonna műanyag kupakot gyűjtöttek, aminek értéke 57 ezer lej volt. Ezzel együtt és más gyűjtések által 25 beteg gyereknek és felnőttnek nyújtottak támogatást 240 500 lej értékben. Ugyanakkor, évente háromszor keresnek fel 75 nehéz anyagi körülmények között élő családot, akiket élelmiszerrel, ruhacsomaggal, higiéniai eszközökkel támogatnak.  

A kupakgyűjtésbe 20 óvoda és elemi iskola kapcsolódott be, a gyerekek és tanítóik folyamatosan gyűjtik a műanyag dugókat, az egyesület pedig különböző versenyekkel, tombolákkal hálálta meg munkájukat. Ugyanakkor, évről évre szerveznek gyűjtést 70 diáknak, akik nehéz körülmények között élnek, és tanszercsomagot vásárolnak számukra. Eddig három nyári tábort is szerveztek ezeknek a gyerekeknek, táboronként 33 gyerek vett részt, ahol önkéntesek szerveztek nekik különböző programokat. Karácsonykor külön megajándékozzák a gyerekeket és családokat, mintegy 10 gyereket és 70 családot támogattak eddig.

A jövőben folytatják ugyanezeket a tevékenységeket: lesznek jótékonysági vásárok, horgászversenyek, ruha- és élelmiszergyűjtés és természetesen várják a kupakokat is a gyűjtőpontokban.

Hirdetés