Hirdetés

A katasztrófavédelem szerint a konstancai járványkórház elmulasztott tűzvédelmi engédelyt kérni

Tűz ütött ki péntek reggel a konstancai járványkórház intenzív osztályán, vörös jelzésű beavatkozási kódot léptettek érvénybe. A hatóságok eleinte tévesen azt közölték, hogy a tűzesetnek kilenc halálos áldozata volt, de valójában heten hunytak el. Florin Cîţu miniszterelnök felkérte Raed Arafatot, hogy  személyesen irányítsa a tűz nyomán szükségessé vált hatósági beavatkozást. Kiderült, a konstancai járványkórház nem nyújtotta be a tűzvédelmi engedélyhez szükséges dokumentációt, és a katasztrófavédelem idén februárban több szabálytalanságot is megállapított az intézménynél, például improvizált javításokat és a tűzriasztó berendezés működésképtelenseget. A konstancai járványkórház igazgatójának, Stela Halichidis menesztését kérte pénteken a város polgármesterétől a miniszterelnök. A Victoria-palotában tartott sajtónyilatkozatában Florin Cîţu közölte azt is, leváltotta az egészségügyi minőségirányítás országos hatóságának (ANMCS) elnökét. Utóbbinak azt rója fel a kormányfő, hogy egyetlen kórházban sem mérte fel az egészségügyi szolgáltatások minőségét, amióta az intézmény élén áll, számolt be az Agerpres.

Hirdetés