Hirdetés

Melltartó Nélküli Világnap – sokkal több van mögötte

Október 13 a Melltartó Nélküli Világnap, de a szellemesnek tűnő név mögött komoly elgondolás és célkitűzés van. A nap folyamán a mellrák elleni küzdelemre és a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet. Romániában a daganatos megbetegedések listáján első helyen áll az emlőrák – amely férfiakat is érinthet – tavaly közel tízezer új esetet diagnosztizáltak. Ugyanakkor, a betegség következtében történt elhalálozások száma is eléri a 3500-at. 

Kovászna megyében is a mellrák az egyik leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatfajta, a nők körében mintegy 67 új esetet vettek nyilvántartásba 2019-ben, de 904 eset továbbra is szerepel a statisztikákban, azaz nem tekinthetők gyógyultnak  – közölte kérésünkre a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. A legutóbbi, járvány előtti statisztikák szerint a betegséggel küzdők száma változott az elmúlt években, 2014-ben szintén 67 új esetet diagnosztizáltak, a legkevesebbet 2016-ban, szám szerint 46-ot. Ami az elhalálozást illeti 2019-ben 44-en hunytak el a betegség miatt,  2015-ben pedig 35-en. 

Az orvosok felhívják a figyelmet, hogy a mellrák korai diagnosztizálása nagyon fontos, egyes stádiumban 90 százalékban, kettes stádiumban 70 százalékban, hármas stádiumban 50 százalékban, míg négyes stádiumban már nagyon kevés eséllyel gyógyítható. A mell rendszeres, havi vizsgálatával és bármilyen tünet felismerésével korai szakaszban megfékezhető a betegség. 

Hirdetés