Hirdetés

Barót tanácsa az Anghel Saligny-programon keresztül újítaná meg a város több utcáját

Barót tanácsa az Anghel Saligny-programon keresztül újítaná meg a város hét utcáját. Benedek-Huszár János polgármester ismertette a program által kínált lehetőségeket, majd arra tért ki, miért véli úgy, az utcák modernizálását kell általa megvalósítani: a helyi utak felújítását a reziliencia és a regionális operatív program nem teszi lehetővé, ez viszont igen. Amennyiben a Víz utca mind a 2,8 kilométer hosszát, a Petőfi Sándor, a Gyöngyvirág, a Keserű Mózes, a Baróti Szabó Dávid (első felét), a Kisboldog, József Attila (csak egyik részét), a Szabadság tér környékén kisebb bekötőutak, illetve a bodosi bekötőút és a Felsőrákos–Technikatelep közti útszakaszt mind egyből korszerűsíteni szeretnék, az összköltség meghaladná a 17 millió lejt, azt az összeget pedig csak az ország más jelentős beruházásaival vetélkedve tudnák megszerezni. Azt javasolja tehát, hogy a bodosi bekötőútról és a Felsőrákos–Technikatelepi út modernizálásáról most mondjanak le, és csak a többivel pályázzanak. 

Hirdetés