Hirdetés

Belakták a családi otthonokat

Belakták a gyerekek a Kézdivásárhelyen és Bodzafordulón épített új, családi típusú otthonokat, és ezzel lezárult az oltszemi elhelyezési központ átszervezése.   „Három új, családi típusú lakásotthont építettünk azoknak a gondozásunkban levő gyerekeknek, akik eddig az oltszemi központban laktak. Uniós előírás, de a szakembereink is nyilván élhetőbbnek tartják a családi típusú otthonokat a gyermekvédelmi rendszerben felnövő kiskorúak számára. Több éves folyamat zárult le: idén ősszel teljes mértékben átköltöztek a gyerekek a három új otthonba, amelyek egyenként 12 fős létesítmények, összesen 22 munkahelyet is biztosítva” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Vass Mária igazgató elmondta:  a beruházások értéke eléri a 750 ezer eurót, ebből 175 ezer eurót Kovászna Megye Tanácsa biztosított. Négy évvel ezelőtt kezdtünk neki az átszervezési folyamatnak, akkor még 57 kiskorú lakott Oltszemen, utolsó évben már csak 29-en voltak. Mindeközben volt, akit sikerült a családba visszahelyezni, mások betöltötték a 18. életévüket és utógondozásba kerültek, megint mások az iskolát figyelembe véve kerültek más otthonba. Most ősszel pedig az utolsó gyerek is kiköltözött Oltszemről és elkezdte működését a két kézdivásárhelyi és a bodzafordulói új lakásotthon.

Hirdetés