Hirdetés

Itt az ötödik hullám, az Omikromé

Már elkezdődött az ötödik koronavírus hullám, amelyet az Omikron variáns okoz, de okat lehet tenni egyénileg és közösségben is az újabb hullám legyőzésére mondja Dr. Fejér Szilárd kutató. Azt már borítékolhatjuk, hogy ezt a hullámot az Omikron fogja okozni, és bár igazolt eset még nincs Kovászna megyéből,  de eddig már két minta esetében merült fel a gyanú (egy Maros megyei, és egy Kovászna megyei) – mondta a kutató.

Fejér Szilárd lapunknak elmondta: a mintákat elküldték szekvenálásra, a Maros megyei eset gyanúját pedig igazolta a Cantacuzino Intézet. Az elmúlt héten már 4 olyan esetet szűrtek ki, amelyek valószínűleg (99%), hogy Omikron variánsai a vírusnak. Bár eredmény a hét vége felé várható, addig még bizonyára lesznek gyanús esetek.  A kutató szerint valószínűleg két hét múlva a pozitív minták nagy része már Omikronos lesz.

Ugyanakkor kiemelte, a jó hír az, hogy a veszélyeztetett populációban (nem oltott, idős vagy krónikus beteg személyek) is enyhébbek a tünetek és kisebb az esélye a kórházba kerülésnek, mint a Delta variáns esetében. Rossz hír viszont, hogy sokan viszont úgy viszonyulnak ehhez a hírhez, mintha jó dolog lenne, hogy végigsöpörjön rajtunk az Omikron hullám, mert akkor mindenkinek lesz immunitása, mintha egy élő gyengített vírussal oltották volna be a lakosságot. 

Hirdetés