Hirdetés

Pusztít az Eunice: otthonok millióiban nincs áram, többen meghaltak

A Maszol tájékoztatáasa szerint legalább tizenhatan meghaltak az Európán keresztülsöprő, Eunice névre keresztelt vihar miatt. Belgiumból, Hollandiából, Németországból, Lengyelországból, az Ír Köztársaságból és az Egyesült Királyságból is jelentettek haláleseteket, miután a szél fákat csavart ki, törmeléket repített és tetőket szakított le. Európa-szerte több millió otthonban nincs áram, sok helyen a közlekedési hálózatok is összeomlottak. Pénteken közel 200 km/órás széllökéseket mértek. A holland parti őrség közölte, hogy 26, az Északi-tengerbe veszett üres konténert próbálnak megtalálni. Hollandiában négy ember halt meg a kidőlt fák miatt, Lengyelországban pedig további négy ember vesztette életét. Angliában három ember halt meg az utakon, Németországban ketten, és Belgiumban is két ember halt meg: közülük az egyiket egy tetőről leszakadt napelemtábla ütött fejbe Gentben. Észak-Franciaországban közel 30 ember sérült meg a viharral kapcsolatos közúti balesetekben. Egy 12 méter hosszú, Németországba tartó hajó pedig eltűnt a Watt-szigetek környékén. A holland parti őrség közölte, hogy helikoptereket és egy vontatóhajót is bevetnek a keresés során. Hágában leszakadt az ADO Den Haag focicsapat stadionjának tetőszerkezete, és törölték a Belgiumba, Franciaországba, illetve az Egyesült Királyságba tartó nagysebességű vonatjáratokat. De szünetelt a kompok közlekedése is a világ legforgalmasabb hajózási útvonalán, a La Manche-csatornán, és több száz járatot töröltek a Heathrow és a Schipol repülőtereken. Németországban a Deutsche Bahn vasúttársaság közleménye szerint „több mint 1000 kilométernyi” pálya szenvedett kárt, Lengyelországban pedig szombat délután még mindig egymillió háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás a vihar miatt.

Hirdetés