Hirdetés

Legyártották már a beígért kálium-jodid tabletta felét

Az Antibiotice Iaşi gyógyszergyár körülbelül 15 millió kálium-jodid tablettát gyártott le a szerződött 30 millióból – közölte keddi sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila rámutatott, amint legyártja a szerződött mennyiséget, a vállalat kiszállítja a tablettákat az egészségügyi igazgatóságoknak. A kormány még mérlegeli azonban, hogy mi a legmegfelelőbb módja annak, hogy szükség esetén a leggyorsabban eljusson az igazgatóságoktól minden egyes romániai családhoz a kellő mennyiségű jódtabletta, tette hozzá. Az egészségügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy az Antibiotice Iaşi gyógyszergyár elkezdi a kálium-jodid tabletták gyártását, és 48 óra alatt 2,5 millió tablettát fog legyártani. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) és az egészségügyi tárca endokrinológiai bizottságának becslése szerint Romániának legtöbb 30 millió tablettára lehet szüksége – mondta akkor Rafila. A miniszter arra is figyelmeztetett azonban, hogy a kálium-jodid nem „csodaszer”, és szigorúan az utasításoknak megfelelően, korlátozott ideig szabad alkalmazni, semmiképpen sem szabad megelőző jelleggel szedni. Az egészségügyi minisztérium szerint egy esetleges nukleáris baleset miatti vészhelyzet esetén a kálium-jodidot csak az első néhány órában ajánlott bevenni.

Hirdetés