Hirdetés

Hatalmas járműkonvojjal tiltakoztak az autópálya tervezett nyomvonala ellen

Kilométeres sorokban vonultak fel a járművek Sepsiszentgyörgy határában szombaton délelőtt, ilyen módon tiltakoztva a háromszéki Illyefalva, Szentkirály és Aldoboly, valamint a Brassó megyei Vámoshíd lakói a településeik közelében elhaladó A13-as Brassó és Bákó közötti autópálya nyomvonala ellen. A traktorok, személygépkocsik, mezőgazdasági gépek sora Sepsiszentgyörgy határától a szentkirályi eltérőig tartott, a szervezők becslése szerint a nyomvonal által érintett mind a négy faluból minden mozdítható járművel kivonultak a tiltakozók. A több mint egy kilométeres konvoj végigvonult Illyefalván, Aldobolyon, Vámoshídon, majd a szászhermányi körforgalomnál visszafordultak a kiindulópontig. nem az egész nyomvonal ellen tiltakozunk, hanem a településeinket hátrányosan érintő 15 kilométeres szakasz módosítását kérjük. Ha azt megváltoztatják, a következő három éven belül megépülhet a sztráda, ha nem, bírósági úton akadályozzuk meg a projektet” – mondta el a székelyhonnak Benkő Árpád az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) illyefalvi önkormányzati képviselője. A nyomvonal által érintett négy falu lakói azért tiltakoznak, mert az autópálya túl közel halad el a házaikhoz, elvágja a lakókat a megművelhető földjeik nagy részétől, és mivel a sztráda a főúttal párhuzamosan haladna, a zaj- és a környezetszennyezés rontani fogja a falusiak életminőségét.

Hirdetés