Hirdetés

Felvilágosító kampány kamaszoknak

A reprodukciós egészségről szóló kampányt indított az Egészségügyi Minisztérium, melynek célja a kamaszok felvilágosítása a fogamzásgátlással, családtervezéssel kapcsolatban. Ugyanakkor statisztikai adatokat is közöltek a fiatalkorú lányoknál jegyzett szülésekkel kapcsolatban. 

2011 és 2019 közötti időszakban, Románia az Európai Unióban az első helyet foglalja el a kamaszlányoknál bejegyzett szülések arányát illetően. Ennek következményei érintik az anyát és a gyermeket egyaránt. A „gyermekek gyermekekkel” jelenség hatással van úgy az anya helyzetére, mint azon gyermekek testi és érzelmi egészségére, akik sebezhető és társadalmi kockázatoknak kitett környezetben születnek. Az EU-ban, a 2011-2019 közötti időszakban, a 10-14 év közötti anyák által az élve született csecsemők száma mintegy 15%-kal csökkent, Romániában a csökkenés 0,13%. Ugyanakkor, Romániában, 2020-ban a 15-19 év közötti lányoknál történő abortusz 70%-al csökkent 2011-hez képest (16,% 2011-ben és 5% 2020-ban). Ami a fogamzásgátlást illeti,  2011 és 2020 között a különböző fogamzásgátlók használatának gyakorisága európai szinten 57 és 58.1% között volt, kelet-európai szinten 50.1 és 51.7%. Romániában, ebben az időszakban, a fogamzásgátlók használatának gyakorisága 28.8 és 32.1%  között változott.

A statisztikák szerint, Kovászna megyében az elmúlt évek során változott a lányanyák száma, 2017-ben ezer 15–19 év közötti nőből  47,5 szült gyereket,   2018-ban 45,5, aztán 2019-ben 51,2-re nőtt az ezer nőre jutó szülések száma a 15-19 éves korcsoportban, 2020-ban viszont lecsökkent 44,7-re. 

Hirdetés