Hirdetés

Kulturális pályázatok Sepsiszentgyörgyön

Sajtóértekezleten számolt be Vargha Fruzsina alpolgármester, mint mondta, fontos lehetőség ez annak a több mint 10 kulturális intézménynek, amelyek a városban működnek. Idén 87 pályázatot küldtek be, 66-an nyertek, a pályázók különböző programokat valósítanak meg: folklór előadások, hagyományőrző táborok, koncertek, konferenciák, kézműves foglalkozások. 

Kispál Ágnes-Evelin  a Magma Kortárs Közeg Egyesület részéről az általuk megvalósított A művészet mindenkié című programot ismertette, melynek célja a kortárs művészet megértetése minden korosztállyal, különösen a gyerekekkel. Péter Ilyés Kinga az Ispiláng Egyesület által szervezett, főként népi vonalon történő foglalkozásokat ismertette, melyekbe családokat vonnak be, hiszen, mint mondta, fontos az együttlét, a közös alkotás. Céljuk, hogy a gyerekek és szüleik közös élményműhelyekben vegyenek részt, közösen játszanak, alkossanak. 

Szőcs Enikő a Sepsi Adrenalin Sport Egyesület munkáját mutatta be, főként a legújabb projektet, amely az egészséges életmódot népszerűsíti, azon fiatalok körében, akiknek problémájuk vagy már kialakult betegségük van és az életmódváltás segíthet rajtuk. A felmérésen, elméleti és gyakorlati oktatáson alapuló projekt végén hosszútávú használati tervet is kapnak a résztvevők, a komplex oktatási program legfőbb célja az életmódváltás. 

Hirdetés