Hirdetés

Ellenőrzőpont nyílik a városban

Május 20-tól a város főterén érvényességi ellenőrző pont nyílik, ahol pár másodperc alatt bárki ellenőrizheti a kérdőív kitöltésének helyességét. 

Azoknál a személyeknél, akiknél kiderül, hogy nem volt helyes az adatbevitel, a számlálási biztosok pár perc alatt segítenek újra kitölteni a kérdőívet, jelentette be közös sajtótájékoztatón Antal Árpád-András polgármester és Zsigmond József önkormányzati képviselő.

Az önkitöltési szakasz végéig, május 27-ig hétfőtől szombatig 10–18 óra között, valamint vasárnap 10-től 16 óráig azok, akik nem kapták meg a Statisztikai Hivataltól a kitöltésről szóló visszaigazolást, ellenőrizheti a kitöltött kérdőív érvényességét a Főtéren felállított sátornál.

„Felkérjük azokat, akik még nem töltötték ki a kérdőíveket, hogy mostantól az összeírópontokon tegyék meg ezt, ugyanis csak hét nap maradt az önkitöltési szakaszból, és ha hét nap múlva derül csak ki, hogy a kitöltés érvénytelen, akkor nem lesz már lehetőség arra, hogy újból kitöltsék ebben a szakaszban.” – hívta fel a figyelmet Antal Árpád polgármester.

Az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint Sepsiszentgyörgyön jelenleg 36 360 személy, azaz a becsült lakosság 70,9% töltötte ki a népszámlálási kérdőíveket, így továbbra is az első helyen marad a megyeszékhelyek között.

Hirdetés