Hirdetés

Védett ház és más támogatások bántalmazottaknak

Márciusban indította el a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a családon belüli erőszak áldozatainak szánt szolgáltatásait. Az áldozatoknak, egyebek mellett ideiglenes lakhelyet is biztosítanak. Azok a személyek, akik családon belüli erőszak áldozatai, a Venus – Együtt egy biztonságos életért című projekt keretében több szolgáltatást is igénybe vehetnek. Elsősorban védett lakóotthonban való ellátást biztosítanak egy évig, de más programokat is szerveznek, hogy segítsék azokat, akik nem tudnak máshová fordulni.

A védett lakóotthon rendeltetése, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak védelmi menedéket biztosítson. A program célja ugyanakkor a szociális szolgáltatás fejlesztése és elérhetővé tétele, pszichológiai és jogi tanácsadás biztosítása a családon belüli erőszak áldozatainak az önálló életre való áttérés megkönnyítése érdekében, valamint a különböző szolgáltatások biztosítása a támogató csoportok és a szakmai tanácsadás révén. A pályaválasztási tanácsadás révén segítenek a pályamódosításban, tervezésben, álláskeresésben, de az önéletrajz megírásában és az interjúra való felkészülés ben is.

A projekt országos és 4 évig tart, Kovászna megyében érdeklődni a vezérigazgatóság székhelyén lehet (Sajtó utca, 8/A), vagy a 0722 327158, 0267 314 660-as telefonszámokon lehet. 

Hirdetés