Hirdetés

Veszélyes lehet a strand, ezért vannak a szabályok!

Halálos baleset ugyan nem történt, de minden nyáron vannak olyan esetek, amikor újra kell éleszteni valakit a sepsiszentgyörgyi strandon. A balesetek oka sokszor a figyelmetlenség, éppen ezért tilos sok minden a medencék körül. Sokan nem értik miért nem lehet a nagy medencébe bárhonnan beugrani, illetve miért tilos az ugrás a gyerekmedencébe is, de mindennek  oka van, mivel így lehet kivédeni a súlyos baleseteket – mondta Bocz Attila úszómester, vízimentő, aki harmadmagával teljesít szolgálatot a nyár folyamán a sepsiszentgyörgyi strandon. 

Bocz Attila elsősorban a nagy medence szabályaira hívta fel a figyelmet, mivel az nagyon mély (2 méter) és a víz is hidegebb, mint a többiben. Mint mondta, a medence széléről, illetve a sarkokról tilos az ugrás, mivel, azok, akik a kijelölt kőről ugranak összeütközhetnek a többiekkel, ez pedig súlyos sérülésekhez vezet. Ami a kismedencéket illeti, azokban is tilos az ugrálás, kifütyülik és kiküldik a vízből azt, aki megteszi, ugyanis itt nagyon sok gyerek van és veszélyt jelenthet az egymásra ugrás. A csúszdás medencénél is vannak szabályok: tilos hason csúszni, de arra is figyelni kell, hogy érkezéskor ne legyen senki a közelben, akit esetleg elüthet a csúszó. 

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire felügyelik a szülők a gyerekeket, Bocz Attila azt mondta, elég figyelmesek a szülők, de történt már olyan malőr, amikor ki kellett menteni a felügyelet nélkül hagyott gyerekeket. Bár a medencék nem mélyek, egy 4-5 éves kisgyerek, ha kiesik az úszógumiból és elmerül, nem biztos, hogy fel tud jönni a víz tetejére.

A vízimentő azt üzeni a szülőknek, illetve mindenkinek, aki a strandra jár, hogy ne kísérletezzenek, csak olyan medencébe menjenek, amelyik megfelel a tudásuknak, és a felnőtteknek sem szégyen az úszógumi, akkor sem, ha csak 110-120 cm a víz mélysége. 

Hirdetés