Hirdetés

Önkormányzati tapasztalatcserére került sor

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere közös sajtótájékoztató keretében számoltak be a két megyeszékhely közötti együttműködés megerősítéséről.A romániai megyeszékhelyek köztisztaságát, közszállítását és oktatási intézményeinek helyzetét vizsgáló Román Akadémiai Társaság tanulmánya szerint, az összesített pontszámok alapján Sepsiszentgyörgy jelenleg a 7., Marosvásárhely a 27. helyen áll, viszont a közszállítás kategóriában Marosvásárhely foglal el jobb helyet a ranglistán. Sepsiszentgyörgyöt a köztisztaság és a szelektív hulladékgyűjtés segítette ebben a pontozásban, hiszen országos szinten a harmadik legnagyobb pontszámot érte el, viszont a közszállítás terén Marosvásárhely teljesít jobban. Ezek a tények, és mi valóban szeretnénk tanulni a marosvásárhelyiektől, hiszen mi is Sepsiszentgyörgy tömegközlekedésének fejlesztése előtt állunk” – magyarázta Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Azt a célt tűztük ki, hogy a két város rendszeresen találkozzon, ugyanis meggyőződésem, hogy vannak olyan tapasztalatok, amelyek hasznosak lesznek mindannyiunk számára, mert nem az számít, hogy egy városnak hány lakosa van, hanem az, hogy mennyire hatékony a városmenedzsment. El lehet érni országos sikereket egy kisebb vagy közepes méretű városban is, ha megvan a kellő elszántság az emberekben” – emelte kis Soós Zoltán.

Hirdetés