Hirdetés

Böjte Csabával emlékeznek és keresnek lelki megerősítést az iskolakezdéshez a Tatárdombon

Sok éves hagyomány szerint Böjte Csaba ferences szerzetessel emlékeznek és keresnek lelki megerősítést az iskolakezdéshez a Tatárdombon. A tatárdombi megemlékezés és tanévnyitó ünnepség szombaton reggel 9 óra 30 perckor Gyergyószárhegy központjában a gyülekezővel indul, innen gyalogosan zarándokolnak a résztvevők a helyszínre. A Böjte Csaba által celebrált szentmise 11-kor kezdődik, ezt követően pedig koszorúzást tartanak az emlékműnél. Ez az alkalom egyben megemlékezést is jelent a gyergyószéki székelyek hősiességére, és győzelmére, amelyet 1658. szeptemberében értek el a tízszeres túlerőben levő tatár támadók ellen.A Tatárdombhoz érkezőket ezúttal az erre az alkalomra állított összefogás kapunál fogadják, ahol egy mécsest és egy tombolát vásárolhatnak a zarándokok. Az így befolyt összeggel a rendezvényt és a gyerekeket fogják támogatni a részvevők – mondta el a székelyhonnak Csergő Hajnal, a házigazda Gyergyószárhegyi Kájoni János Otthon vezetője. Ezenkívül a Fuss NEKI Startol(j) Gyergyószárhegyért sátornál lehetőség adódik ismét egy nemes célt támogatni, amely a szárhegyi kisgyermekek délutáni oktatását biztosítja, illetve hozzájárul ahhoz, hogy korszerű berendezést vásárolhassanak a délutáni oktatást szolgáló terembe.

Hirdetés