Hirdetés

Új élmények otthona lett a dohánygyár

Az egykori dohánygyár, amely eddig sok sepsiszentgyörgyi számára volt tájékozódási pont, most egy  új generációnak adott új élménycsomagot, kapcsolódási pontokat. A Sepsi Tabakó Fesztivál megmutatta, hogy ezen a helyszínen létre lehet hozni egy olyan teret, amely a fiatalok sajátja, ahol otthon érzik magukat. Összesen 21 243-an keresték fel a Sepsi Tabakó Fesztivált, a rendezvény sikerét pedig egy 500 fős szervezői stáb és a hozzájuk csatlakozó 270 fős önkéntes csapat biztosította.

Több mint harminc szakmai előadáson vehettek részt az érdeklődők, melyek  közül majdnem mindteltházas előadás volt.

Több mint harminc szakmai előadáson vehettek részt az érdeklődők, melyek  közül majdnem mindteltházas előadás volt.A panelbeszélgetéseken és előadásokon kívül a helyi civilekkel és különböző intézményekkel együttműködve műhelyfoglalkozásokba is becsatlakozhattak a résztvevők.

“A Tabakó attól egyedi, hogy a város szívében, az egykori gyártelepen sikerült egy olyan fesztivált szervezni, amely egyensúlyt tartott a tartalmas szórakozás és a minőségi tudástranszfer között” – értékelte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a rendezvényt, aki szerint a siker mércéje egy fesztivál esetében nem más, mint a hangulat, márpedig a Tabakón kitűnő volt a hangulat. Folytatni kell a Tabakó fesztivált, támogatjuk továbbra is – emelte ki a tanácselnök.

 

 

 

 

Hirdetés