Hirdetés

Gyergyóremetén is Biztos kezdet-házzal segítik a családokat

Gyergyóremetén a Csutakfalvi Közösségi Házban kapott helyet a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet Biztos kezdet-háza, amely Székelyföld másik öt településéhez hasonlóan a kisgyermekeket nevelő vagy babát váró családokat segíti. A Gyulafehérvári Caritas által indított Biztos kezdet egy biztos jövőért elnevezésű program célja, hogy vidéki településeken alapszolgáltatásokhoz biztosítsanak hozzáférést kisgyerekes és babát váró családoknak. Ebben Gyergyóremete mellett még négy Hargita megyei és egy Maros megyei község kapcsolódott be. A Norvég Alap 3 millió lejjel, a román állam félmillióval támogatja ezt, míg a Caritas önrésze 186 ezer lej. Ez utóbbihoz örömmel fogadják a helyi közösségek hozzájárulását, akár önkéntes munkával is, amihez várják a jelentkezőket. A programban összesen 20 személy, ebből Gyergyóremetén 4 szakember végzi a feladatokat, és a projekt időszaka alatt (2023 augusztus végéig) összesen 60 várandós anyukának és 120 szülőnek és gyerekeiknek nyújtanak segítséget.

Hirdetés