Hirdetés

Most szombaton szervezik meg az Országos Takarítási Napot, Gyergyószentmiklós is csatlakozik az akcióhoz

Szeptember 17-én a romániaiak 190 országgal egy időben takaríthatnak egy egész napon át. Az esemény, amelyet a takarítás világnapjának is neveznek, globális akció, amelyet a Let’s do Fundation nevű nonprofit szervezet indított el, és amelyet minden év szeptemberének harmadik szombatján tartanak meg. A cél olyan környezet kialakítása, amelyben kevesebb a hulladék. Mint a Let’s Do It, Romania! (Csináljuk meg, Románia!) beszámolt, 2010 óta több mint kétmillió önkéntes vett részt akciókon, akik hozzájárultak a természet megtisztításához. Önkénteseket idén minden megyéből várnak. Gyergyószentmiklós és azon belül a polgármesteri hivatal munkaközössége is csatlakozik a Let’s Do It, Romania! szemétszedési akcióhoz. Szeptember 17-én, szombaton 9 és 13 óra között zajlik majd a megmozdulás elsősorban a város külterületein. A résztvevők 9 órakor indulnak majd a Salamon Ernő Gimnázium elől. A szervezők biztosítanak kesztyűt és zsákot. A részvételi szándékot szeptember 15-én, 16 óráig lehet jelezni a 0266-364.494-es telefonon vagy email-ben a a servicii.publice@gheorgheni.ro címen.

Hirdetés