Hirdetés

Ismét segítenek egy családnak

Újabb családnak segítenek a LAB Életmentő Kupakok Egyesület tagjai, akik a közösség felé is felhívással fordulnak. Ezúttal egy terhes kismama gyerekén segítenének, mivel születése után életmentő műtétre lesz szüksége, ami jelentős összegbe kerül. A műtétre hamarosan sor kerül, ezért gyorsan kell összegyűjteni több ezer eurót. Az első beavatkozást Németországban végzik el a szakorvosok, rögtön a baba születése után, viszont a család anyagi forrásai nem elegendőek a műtétre és a kint tartózkodásra, ezért fordultak segítségért az egyesülethez. Amikor a kisbaba megszületik, három nagy, nyitott szívműtétre lesz szükség, az első közvetlenül a születés után, a második három hónap múlva, az utolsó pedig 5 év múlva.

A család jövő héten, október 24-én utazna Németországba, ahol a kismamát ellenőrzik a szülésig, majd ezután következik a műtét. Előzetes számítások szerint a műtét és az egyéb költségek mintegy tízezer euróba kerülnek, az összeg egy részét 4000 eurót már sikerült összegyűjteni – mondta Bács Emese. A gyűjtés a következő napokban is folytatódik, remélik sikerül kigyűjteni a szükséges összeget. Aki adományozni szeretne, a számlaszámokat megtalálja az egyesület Facebook oldalán. 

Hirdetés