Hirdetés

Bővülhet az energiaár-kompenzálásban részesülők köre

Kedvezményes számlázási kategóriába kerülhetnek azok a romániai fogyasztók, akiknek idén sikerült kevesebb villanyáramot fogyasztaniuk, mint tavaly- adja hírül a Krónika. A szenátus által jóváhagyott jogszabályjavaslat arról szól, hogy akik a 27-es számú sürgősségi kormányrendelet alapján, vagyis a tavalyi átlagfogyasztás szerint kaptak korlátozott áron energiát, továbbra is részesülnek ebben a kedvezményben, viszont azok is megkapják, akiknek az idei havi átlagfogyasztása nem haladja meg a 100, illetve a 300 kilowattórát – fejtette ki Nagy-Bege Zoltán, az energiaár-szabályozó hatóság alelnöke. Ezzel a módosítással tehát bővülhet a kedvezményezettek köre. Ugyanakkor a 2022-es villamosenergia-tarifákat meghatározó 27-es rendeletben van egy olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy azok a fogyasztók, akik idén megtakarítást érnek el 2021-hez képest, és az új felső határértékekbe esnek, 2023 februárjában visszakapják a befizetett pluszösszegeket. Egyelőre azonban még nem végleges a döntés, ahhoz, hogy hatályba léphessen, még a képviselőháznak is rá kell bólintania, Klaus Iohannis államfőnek is ki kell hirdetnie, majd meg kell jelennie a Hivatalos Közlönyben.

Hirdetés