Hirdetés

Megújult a Fogarassy Mihály Szakközépiskola homlokzata, hamarosan a fűtésrendszert is beüzemelik

Megújult a Fogarassy Mihály Szakközépiskola homlokzata, hamarosan a fűtésrendszert is beüzemelik. A magyar kormány 245 millió forintos támogatásának köszönhetően május végén elkezdődhetett az intézmény külső részén a munkálat, ami szinte teljesen be is fejeződött. A homlokzat és a tetőszerkezet kész van, a fűtésrendszer felújítása is a végéhez közeledik, jövő héten pedig megtörténik az új fűtőtestek légtelenítése, és a tervek szerint, a vakációt követően már meleg lesz az épületben- részletezte a székelyhonnak Siklódi Piroska, a Fogarassy Mihály Szakközépiskola igazgatója, aki reményét fejezte ki, hogy tavasszal folytatódhatnak a munkálatok, és teljesen megújulhat az intézmény. Ehhez szükséges, hogy a katolikus egyház további támogatást kapjon a magyar államtól az iskola felújítására. Hamarosan más munkálatok is elkezdődnek az intézményben, hiszen a gyergyószentmiklósi önkormányzat európai uniós pályázatának köszönhetően megújul a bentlakás és a sportpálya. A tervek elkészültek, a szükséges engedélyek megvannak, a következő lépés, hogy kiírják a versenytárgyalást a kivitelezésre. Ezek a munkálatok 2023 őszéig be is kellene fejeződjenek.

Hirdetés