Hirdetés

Megvan a csíksomlyói búcsú programja

Közzétették a csíksomlyói pünkösdi búcsú programját, péntektől vasárnapig több alkalommal szentmisék és gyónási alkalmak is lesznek. Az idei pünkösdi búcsú mottója Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél! – a jelmondatot Assisi Szent Ferenc egyik imájából választották a 800 éves ferences rend alkalmából. 

Pénteken, május 26-án a délután hat órai nyitó szentmisét megelőzően délután négy órától gyóntatást tartanak a kegytemplom előtti téren, öt órától pedig imaórát kegytemplomban, ahol szombatra virradóan virrasztásra is lesz lehetőség.

Szombaton, május 27-én reggel a kegytemplom előtti téren hat órától gyónási alkalom lesz, fél nyolctól szentmise kezdődik, a kordon pedig fél tizenegykor indul a nyeregbe a kegytemplomtól. 

Az ünnepi szentmise 12 óra 30 perckor kezdődik, amelynek főcelebránsa Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, szónoka P. Urbán Erik ferences tartományfőnök lesz.  Ugyancsak szombaton délután öt órától csángó szentmisét tartanak a Szent Péter és Pál plébániatemplomban, a kegytemplomban pedig pünkösdi vigília szentmisét hat órától. 

Vasárnapra virradóan virrasztást tartanak a kegytemplomban. Vasárnap, május 28-án reggel hat órától gyóntatásra nyílik alkalom, a kegytemplomban pedig reggel hét és nyolc órától, majd 10.30-tól és délután hat órától is szentmiséket tartanak.

Hirdetés