Hirdetés

Forgalomkorlátozások a pünkösdi búcsú idején Csíkszeredában

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület rendkívüli ülésén fogadták el többek között azokat a közúti közlekedésre vonatkozó korlátozásokat, amelyeket a jövő heti pünkösdi búcsú idején foganatosítanak. A forgalom szabályozása többnyire tavalyi mintára történik. E szerint pünkösd hétvégéjén számos korlátozás lép érvénybe. 

Május 26-án, pénteken 10–22 óra között tilos lesz a megállás, illetve a várakozás (parkolás) a Szék útján, a Kájoni János, a Taploca és a Nagymező utcákban. A helyi lakosok pénteken 22 órától szombat reggel 6 óráig a lakcímük igazolásával hajthatnak be az utcájukba.

Továbbá szombaton 18 órától vasárnap 16 óráig szintén megengedett lesz a helyiek számára a közlekedés Csíksomlyóra. Pénteken 22 órától szombat reggel 6 óráig a polgármesteri hivatal által kibocsátott kereskedelmi és bejárási engedéllyel rendelkezőknek is szabad utat adnak. 

Szombaton 18 órától vasárnap 16 óráig a teljes forgalomkorlátozást már csak a Szék útján, valamint a Kissomlyó, a Nagymező és a Kájoni János utcákban tartják fenn, ahová a helyiek, a hatóságok és az engedélyezettek mehetnek be járművekkel.

Hirdetés