Hirdetés

Igényelhető a nagycsaládos kártya Csíkszeredában

Több éve éve lehet igényelni a nagycsaládos kártyát Csíkszeredában, ennek értelmében több mint 140 kártyát osztottak ki a jogosultaknak. A kártya tulajdonosai kedvezményesen léphetnek be a város által fenntartott kulturális intézmények saját programjaira, a VSK Csíkszereda sportrendezvényeire, valamint a Csíki Csobbanóba, ugyanakkor a tömegközlekedési járműveken is olcsóbban utazhatnak. 

A támogatást azok a családok vehetik igénybe, amelyek legalább három gyereket nevelnek, közülük legalább egy 18 éven aluli, de vonatkozik a kedvezmény az egyedülálló szülőkre és gyerekeikre is. A támogatás igénylésében kritérium, hogy a család állandó csíkszeredai lakhellyel rendelkezzen, az egyik szülő alkalmazotti státusban legyen, a helyi adók és illetékek napirenden levő befizetése meglegyen, illetve bizonyítani kell azt is, hogy a szülők eltartásában lévő gyermekek rendszeresen járnak iskolába vagy óvodába. A kártyát a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságán lehet igényelni hétköznapokon 9 és 13 óra között. A szükséges iratok listája és a formanyomtatványok elérhetők az önkormányzat honlapján.

Hirdetés