Hirdetés

Elutasítva az Udrea elleni európai elfogatóparancs felfüggesztése

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerdán elutasította az Elena Udrea ellen kiadott európai elfogatóparancs felfüggesztését – közölte az AFP.

Udreát 2018 júniusában ítélték el jogerősen korrupciós tettek miatt, amikor a volt turisztikai miniszter Costa Ricán tartózkodott. Semmisségi folyamodványát idén április 7-én elutasították, jelenleg egy újabb rendkívüli fellebbezés van folyamatban az ítélet ellen.

A volt miniszter az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkelyére is hivatkozott folyamodványában: többek közt azt állította, hogy börtönbüntetését nem megfelelő körülmények között kell majd töltenie, mivel a romániai börtönök túlzsúfoltak. Érvei között az is szerepelt, hogy előzetes letartóztatása alatt halálos fenyegetéseket kapott, valamint, hogy jogellenesen létrehozott bíróság ítélte el, amely nem volt független és pártatlan – tájékoztatott az EJEB.

Elena Udrea érvei nem győzték meg az európai bírákat, akik úgy döntöttek, hogy elutasítják a volt román turisztikai miniszter folyamodványát. Az EJEB nem fűzött indoklást a döntéséhez.

Hirdetés