Hirdetés

Elkezdődött a Fuss Neki! Gyergyó adománygyűjtő program kezdeményezéseinek megvalósítása

Elkezdődött a Fuss Neki! Gyergyó adománygyűjtő program kezdeményezéseinek megvalósítása. Minden benevezett civil szervezet megkapja a nagykövetei által összegyűjtött összeg 87,5 százalékát, amelyből megvalósíthatja az általa elképzelt projektet – mondta el Elekes István, a programot lebonyolító Műhely Egyesület közösségi programjainak vezetője.A szeptember 25-én szervezett adománygyűjtő megmozdulásra több mint háromszáz nagykövet jelentkezett, a közösségi megmozdulás révén 272 ezer lej gyűlt össze. 2404 támogató összesen több mint négyezer kilométert tett meg a programok megvalósulásáért: 2796-ot kerékpáron, 1550-et pedig szaladva. Az adományok a Műhely Egyesülethez érkeztek, ahonnan pályázati rendszerben kapják meg a támogatást a benevezett szervezetek; a megvalósítással egy időben elszámolást is be kell nyújtaniuk a projektjeikről. eddig három szervezet kezdte el, vagy valósította meg már elképzelését: a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Egyesület az elemi iskolások szakszerű délutáni oktatásához vásárolta meg a még hiányzó felszereléseket; a gyergyószentmiklósi Mézespatkó Egyesület ló és lovas képzést tervez október végére. Még ebben a hónapban elkezdi a munkát a Gyilkostó Adventure Egyesület is: az egykori kisvasút nyomvonalát takarítják ki és terelik rá a biciklisforgalmat a Gyilkos-tó felé.

Hirdetés